a hullamerevség, a test néhány órával a halál után történő merevedése a halál két legrégebbi meghatározásának kombinációjából ered – a szívverés megszűnése és a légzés abbahagyása. Amint ezen alapvető funkciók bármelyike leáll, a test sejtjei elveszítik oxigénellátásukat, és már nem képesek aerob légzést végezni.
közvetlenül a halál után a test izmai ugyanúgy összehúzódnak, mint amikor a személy életben van. Izom van kialakítva kötegek hosszú, keskeny sejtek, amelyek elfér a teljes izom hossza.,
nyugalmi állapotban ezek a sejtek a kalciumionok aktív szivattyúzásával felépítik a membránjukon keresztül az elektromos potenciált. Amikor egy neuron jelet kap, az izomsejtek megnyitják a kalciumcsatornákat a sejtmembránjukban, a kalciumionok pedig a sejt belső és külső feszültsége közötti különbség miatt rohannak be.
ezek az ionok ezután kölcsönhatásba lépnek az aktinnal és a myosin szálakkal, hogy izomösszehúzódást okozzanak. Az izmok összehúzódó állapotban maradnak, amíg az adenozin-trifoszfát (ATP) nem kötődik a myosinhoz, felszabadítva egymástól a myosint és az aktinszálakat.,
ezenkívül az izomsejt membránfehérjék ATP-t használnak a kalciumionok aktív pumpálására a sejtből, helyreállítva a membránpotenciált és megakadályozva a kalciumionok újbóli stimulálását.
az ATP három foszfátcsoportból, ribózból és adeninből áll.
amikor a légzés és a keringés leáll, az izomsejtek oxigénhiányban szenvednek, ezért aerob légzéssel nem képesek hatékonyan termelni az ATP-t., Légzése anaerob módon folytatódik az első, de az izom sejtek végül olyan kevés ATP, hogy a miozin, valamint az aktin szálak nem mentesít a szerződött az állami, valamint a kalcium-ionok nem szivattyúzzák vissza az izomsejtek.
nem képes felszabadítani a összehúzódást, a test összes izma feszült marad, ami hullamerevséget okoz.
Vélemény, hozzászólás?